Aztán a nap közepe felé a Rozmárnak mikrotanítania kellett, aminek a lényegét senki kedvéért nem magyarázom el. Elégedjetek meg azzal, hogy a tíz leprás meggyógyításának bibliai történetét választotta és én voltam a kellék. Na, jó mondhatnánk úgy is, hogy azon a bizonyos átlag csütörtök délelőttön megfertőzött a lepra. Persze, csak kilencven percig tartott, úgyhogy nem rohadtam el.
Viszont ez után a hogy is mondjam, mindennapi élmény után felvetettem a Rozmárnak, hogy este elmehetnénk színházba megnézni egy nem pestis vagy kolera idején játszódó darabot.
Laza másfél órás keresgélés után rájöttünk, hogy már csak a kevésbé fergeteges előadásokra van hely, úgyhogy a szépenfelőltözős kikapcsolódás helyett a mozit választottuk. Találtunk egy filmet a város legtávolabbi művész mozijában és egy: Előtte főzelékfalózunk, utána forrócsokizunk felkiáltással, no meg némi késéssel elindultunk. Tudnék mesélni a hogyanról, de akkor a bejegyzés végére betölteném a következő életévemet, amit még nem érdemes ugyan titkolni, de megteszem.
Szóval odaértünk a 2000-ben készült, 106 perces, 16 éven aluliaknak nem ajánlott, színes, feliratos, svéd-dán-olasz vígjátékra.
Az ajánlóban az volt, hogy: Elisabeth megelégeli férje faragatlanságát és összecsomagol, fogja a gyerekeit és a fivéréhez, Göranhoz költözik. 1975-öt írunk. Elisabeth átlagos, kertvárosi háziasszony, Göran pedig egy kicsit más: kommunában él. Elisabeth ide érkezik meg a gyerekeivel - egy kaotikus házba, tele hosszú hajú hippikkel, akik a politikáról vitatkoznak, a szabad szerelem hívei, zöldséget termesztenek és rengeteg vörösbort isznak. E két külön világ találkozása olyan kalamajkába torkollik, amely mindannyiuk életét megváltoztatja.
Tényleg ilyen tipikus csak egyszer és csak kellően lefáradva megnézős filmnek tűnt és előtte egyikünk sem gondolta volna, hogy nem csak a történetben változik meg a szereplők élete, hanem a mi látásmódunk is formálódik az alatt a 106 perc alatt. Nem azt kaptuk, amit vártunk, de mindent megkaptunk, amire szükségünk volt. Nem az történt, hogy beültünk egy vígjátékra és kijöttünk egy horrorfilmről.
De nem csak egy vígjátékot ültünk végig, hiszen a főszereplőt megverte a férje, miközben a lányuk a fülét befogva csendben számolt és várta, hogy vége legyen. Mert szembesültünk az alkoholizmussal, a homoszexualitással,barátságok
, szerelmek, családok nem mindennapi kialakulásával és széthullásával, megcsalással, bántalmazással…Basszus, ahogy írom mi történt úgy tűnik mint egy átlag sztori és ha még azt is hozzávesszük, hogy 75-ben játszódik és az elején rögtön megszólal egy Abba sláger, akkor már végképp sablonos és eszébe nem jutna megnézni egyikőtöknek sem. Pedig tényleg jó, annyi film szól az emberi érzésekről, kapcsolatokról, társadalmi problémákról, hogy pár
szóból nem derül ki mitől jó ez a mozi. Most jön a nagy
csavar: Ezért kell megnézni!
Mert ha egy erőszaktól, szélsőséges etikai nézetektől,
politikától, szenvedélybetegségtől átitatott filmet úgy
meg tudnak csinálni, hogy az nem csak az ajánló soraiban, hanem a néző fejében is vígjáték, akkor arra érdemes rászánni 106 percet (meg utána egy Szimplás, pöttösbögrés május esti forrócskit).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése