Vén asszonyok Nyara

Lélekben magam is meglett korú, hószín hajú, ráncos bőrű, cinkos tekintetű, nénivé válok, ha a vén asszonyok Nyarának fényeit szemlélem. Ezek a sugarak úgy övezik a megvilágítandó formát, hogy aki nézi, világunk teljességét véli felfedezni akár egy szőlőfürtben vagy kerek levéllel takart sütőtök sárga felületén is. Ilyentájt kimondatlan szövetséget köt Nap a felhőkkel, mert csak így érhetnek meg a föld gyümölcsei, figyelmeztetve ezzel az embereket nem csak a föld terményeinek hanem az élet hozadékainak betakarítására is. A vén asszonyok nyara visszarepít az időben és ha csak pillanatokra is, de az előző évszak varázsával ajándékoz meg. Az általa teremtett illúzió minden bizonnyal a világ első, környezetbarát időgépe. De ez a masina nem kizárólag a nyár könnyedségét hozza el nekünk. Cipel még egy súlyos, ám könnyű anyagból készült ruhát is, amiben az elmúlás rejtőzik. Valami olyannak az elmúlása, ami még csak most kezdődött, szép volt ugyan, de ki sem bontakozhatott igazán, mert már közeleg az ideje a megszűnésének. Mint azoknál a rózsáknál szokott lenni, amiket hullásuk alatt megrészegít a napfény, és hoznak még egy bimbót a halálnak, hogy az, az első fagy képében elvihesse belőlük az életet. A természet eme rigmusa ellen még az ember sem lázad. Most csak néz. Aztán kapálózik egy keveset, de hamar rájön, hogy: ez az Ősz már nem az a Nyár. Úgyhogy belemerül a mélázásba, mint én is, mikor azt figyelem a kanapén ülve, felhúzott lábakkal, miként festi meg a csipkebogyó a hasamon tartott sárga bögrében lévő vizet, ami olyasformán gőzölög ahogy gyerekrajzok házikóinak kéményéből száll ki a füst. A Nap meg ismét elviszi ezeket az idős asszonyok lelkét hordozó fényeit Nyugatra, hogy míg azt hisszük alszik, felébreszthesse a Föld átellenes felén szunnyadókat is.

valahányad gyerekemmel

Lett egy valahányad gyerekem. Nagyon durva. :-) Amolyan babysitter féle vagyok. Csak időnként pár órára. Pár napja volt az első alkalom. Érte mentem(na jó, rohantam)a suliba, hazaballagtunk aztán gyorsan edzésre. Baromira nem vagyok parázós típus, de azért izgultam, hogy el ne késsek, épségben odaérjünk mindenhova, ne utáljon nagyon meg ilyenek. Hála az Égnek, nem történt semmi gáz. És attól függetlenül, hogy Réka néninek kell szólítania, eléggé fel is oldódott mellettem már így elsőre.
Az utóbbi időben egyre többször érzem meg, mekkora felelősséget is jelent egy gyerek jelenléte, illetve az ha rád van bízva akár csak egy pillanatra is. Ezzel együtt persze az is kezd világossá válni, hogy ha valamivel eltudom őket varázsolni, akkor az a természetességem. Jó kaland ez most nekem. Úgy érzem szükségem van rá. Nincs testvérem, szóval ez remek alkalom bepislantani a gyereknevelésbe, mielőtt a nőiségem az anyaságban is kiteljesedhetne.

hidak közt az emberek és emberek közt a hidak

Pécsett a hónapokban zajlik a kulturális főváros projekt legnagyobb szabású kiállítása, melyben a bauhaus pécsi mestereinek állítanak emléket. Láttam róla több riportfilmet, olvastam cikkeket, és mivel egyébként is a mecseki csodába fújt a szél, lehetőségem volt megtekinteni is a tárlatot. Fantasztikus élmény volt. Több szempontból is. Részint azért mert egy kiállítóteremben mindig otthon érzem magam. Azt akartam írni, hogy nem a fehérre meszelt falak vagy a viselkedési szabályok miatt, de ez hazugság lenne. A falak tisztasága, a csend, és a többi illemszabály mind hozzájárul ezeknek a pillanatoknak a szeretetéhez. Az elmém és a lelkem nyitottságával együttesen megteremtik a lehetőséget, hogy tért, időt, anyagot (P. :-))magam mögött hagyva repüljek egy másik ember művészete által, és olyan helyekre érkezzek meg amikben még sosem jártam. Mint Moholy-Nagy László Hidak című munkájának belső világában. Fehér felületen fekete ábrázolás. Ebből kifolyólag már első ránézésre letisztultságot, egyszerűséget, erőt és határozottságot sugároz. Aztán közelebb léptem és elkezdtem szemlélni az összevisszának tűnő vonaláradatot. Két kerék párhuzamosan kezdett gördülni a koponyám által védett részben. Egyik különböző alakzatokat ismert fel. Egyenes vonalat, háromszöget, pontot, konkáv sokszöget, kereket, amőba alakot és még megszámlálhatatlanul sok dolgot. A másik pedig rájött, milyen együgyű is volt ezidáig a hidak tekintetében. Kizárólag azt a formát tekintette ebbe a fogalomkörbe tartozónak, ami általában egy többé-kevésbé civilizáltnak mondható emberlakta település vizei felett ível át. Egész eddig láthatatlan volt számomra, hogy egy kerék egy pont, egy hullámvonal, egy paralelogramma, vagy egy felismerhetetlenségig torz síkidom is betöltheti a híd szerepét. És már nem az építészetről beszélek, hanem a kommunikációról, a kapcsolatról, az utakról és a találkozásokról. Az emberekről. Olyan jó belegondolni, mennyi különböző hidat csodáltam meg, használtam és építettem fel ez alatt a röpke huszonegy év alatt, és még csak most kezdődik a kavalkád a lapomon. Készítem az ecsetet.

UI:Azt nem is mondtam, van úgy hogy bizonyos hidak összeérnek.