szeretős-igyekvős-együtt próbálkozós tapasztalósdi

Több mint három hónapja véget ért egy férfi és egy nő kapcsolata.
Több mint három hónapja küzd két ember egy szeretetkötelék életben maradásáért.
A történet ugyanaz.

SzappanbuboRéka

Azt tessék elképzelni, hogy van olyan szappanbuborék fújó, aminek a gömbjei akár napokig vagy hetekig is képesek megmaradni (persze nem mindegyik). Viszont, ha most nem hagyom abba a fújkálást, akkor az udvar elkezd majd hasonlítani egy mese díszletéhez. Ez alapvetően nem lenne probléma, hiszen annak ellenére, hogy az életem jelen pillanatban egy gagyi szappanopera 4342. részéhez hasonlít, valójában mégis minden bizonnyal színes, szagos, csodákkal teli kaland.
Azért akinek van kedve és teheti, cammogjon majd el a játékboltba ilyen micsodáért, mert mosolyt csal az ember arcára, hogy órákon át két fűszál tart egy szappanbuborékot, néhány másik gömb meg a háztetőn szánkázik fel-alá.
Olyan képtelenség ez ilyen képződményektől, mint amilyen képtelen az emberlét is.

Közérdekű közlemény

„Gyújts jó nagy tüzet, addig míg a lelked ki nem ég!”
/Török-Zselenszky Tamás/

Hegyalja Krónika

11-én elindultunk Dóval Tokajba, hogy csatlakozzunk a Közös Pont stábhoz, képződjünk egyet aztán kivonuljunk a Hegyalja fesztiválra. Út közben egy szóba elegyedtünk egy középkorú nővel aki váltig állított, hogy az egész lényemből sugárzik ez a lelkészesdi, én meg pironkodtam mert inkább meglepődni szoktak rajta. A vonatból kihajolós, ágakkal pacsizós utazás után az első tíz percben beleszerettünk a városkába, de a KP-s arcok még a hegy lábánál megbúvó szűk Tisza parti utcáknál is boldogítóbban hatottak ránk. A nagy örömködés közepette be kellett vallanom magamnak, résztvevőként már nem szívesen mennék el Hegyaljára. Ez a felismerés pedig apró de fontos lépés a Jelen Réka megismerése felé.
A képzés napjai elég mókásan teltek. Nem tudtunk a tervek szerint készülni a sátornyitásra, hiszen a fesztivál területén még a nyitás napján is szinte mocsár volt a belvíz miatt. Úgyhogy az első pár napban sátor és infrastruktúra helyett csak csapatot építettünk, azt viszont nem akárhogy. Idén voltam először a Hegyaljás stábban és sikerült a saját bőrömön megtapasztalni, hogy ez a fesztivál, képzésben és csapatban egyaránt verhetetlen. Sem most sem az előző közös hétvégénken nem történt semmi különös. Nem voltak neves trénerek, vagy pontról pontra betartott program. Mégis szinte családdá kovácsolódtunk. Olyan közösséggé, ami azt gondolom még a KP keretein belül is példaértékű. J., K. és B.(tiszteletbeli spiri) külön-külön és együtt is verhetetlen. Amellett, hogy lelkileg sokat adtak a közösségnek, leírhatatlanul viccesek is. Fantasztikus ez a három elbaltázott angyal. Az Activity, az Üvegtigris 2(arra ébredni a délutáni szundiból azért több mint durva), a Tavernás borlepte beszélgetések, a varangyos béka fogás, a bókok, meg az aszfaltos domboldalon gurulás bőven lég volt ahhoz, hogy az ember egy hétköznapi mese varázsában találja magát.
Aztán jött a fesztivál, fogyott az energia és véget ért a rózsamatricás fesztiválnaplóba való kapirgálás. Összefolynak a napok. Volt sok sátorba betérő, egy nagyot partyzós este és egy M.-val koncerten, órákon át szappanbuborékfújós is.
Csudaszép hét volt. Rengeteget adtam és kaptam. Írhattunk egymásnak búcsúüzeneteket. P. varázspálcás sátorvezető kisasszonytól ezt kaptam:
Drága Réka!
„Boldogok, akik téged ismernek, mert szórakozásuknak nem lészen soha vége…”
Az intelligens szőke nő! 
Köszönöm!
Puszi
P.


UI: Végtelenül szeretek ebbe a közösségbe tartozni.

Igenis el köll fogannyi, ho' mindenki önnnállló emeri lény vagy hasonló

Van egy árnyalatnyi különbség a gyerek lét és a gyerekesség között. Előbbit csak gyerekek, utúbbit csak idősebbek képesek produkálni. A Rozmár azt mondja, nem érti ezt a „lázadok, hogy gyerek maradhassak” dolgot, hiszen minél jobban lázad valaki ellene, annál inkább belekerül a felnőttségbe. A Rozmár okos és túl sokszor van igaza. Azt hiszem most is. Valószínűleg jobb döntés elfogadni a felnőttséget és tudatosan élni, mint örökké kapálózni a 18+-as mocsárban hogy „hé, én gyerek vagyok”, miközben az összes láplakó a napok múlásával egyre jobban szánakozik rajtad.
Felnőttnek lenni nem büntetés, hanem lehetőség. Ha nem élünk vele, kispályán játszunk egy olyan játékot, amit nagyon érdemes. De a választás lehetősége mindenkinek a sajátja. És az elcseszett döntés is teljes értékű, következményekkel teli. A középszerűség biztonsága valóban megnyugtató. Szabad légvárakat emelni saját gonoszságunk miértjéről. Szabad belemerülni huszonévesen a ninilizmusba. Szabad felszínes életet választani a tartalmas helyett.
Ugyan nekem ez csak egy elhanyagolható alternatíva. Másnak viszont a választott életútja. Baromi sok energiát ölök bele, hogy elfogadjam. Hmm. Lassú folyamat. Igyekszem kitartani. Az idő jó barát. Mert még mindig ordít ebből a pár sorból a: „Hé, hogy lehetsz ilyen bolond! Ne csináld! Kiálts, és ott vagyok! „ meg a többi cseszegető, óvó, féltőn szerető felkiáltó mondat; de már halkabb, higgadtabb, beletörődőbb mint hónapokkal ezelőtt volt és egyre vékonyabb a fonal a lelkem és e sorok közt. (Legalábbis remélem.)

Az Édes November sziruposan szép valódisága

Múlt héten néztem a fiúkkal az Édes November című filmet. Elég szerelmes és nagyon romantikus meg minden ami (nem?) kell.
Biztos mindenki látta már, de én még csak most először és jajj. Utána még kb. háromnegyed órát ültem szótlanul a fotelban kuporogva a százas zsepivel, amit T. az ölembe dobott.
Szép volt a film nagyon. A főszereplő csajszi karaktere az első pillanatban a szívemhez nőtt, mert a "szerencsétlensége",vagánysága, naivitása, világszemlélete, November választása, az abba a hónapba fektetett ereje, szeretete, szerelme és egyéb tényezők okán némiképp hasonlatos hozzám, de fontos megjegyezni, hogy legalább húsz százalékkal dinkább. És azt hiszem nekem nem az lesz a sorsom pár hónap múlva, ami neki volt. Meg van még ezer különbség mert hát ez mégiscsak egy amerikai film és nem az én kis életem :-) .
No, azért beszélek rébuszokban, hogy ha nem láttátok akkor ne lőjem le a "poént" (mert ezt meg kell nézni), ha pedig már ismert és van egy szabad másfél órátok, akkor gondoljatok rám szeretettel(vagy ahogy tudtok :-)) és nyomjátok meg a playt.

Liberális énemből kipattanó kőkonzervatív önmagam

Óriási felelőtlenségnek érzem, ha olyan emberrel bújik valaki ágyba, akitől nem vállalna/szeretne gyereket. Tudom, hogy vágy, meg vonzalom, szeretet, huszonegyedik század meg egyre biztonságosabb védekezési formák, de akkor is iszonyodom tőle. Eszem ágában sincs a házasság előtti szexuális élet heves ellenzőjévé válni, és igen fontosnak tartom a védekezést csak a próbálok egy kicsit mögé nézni a fizikai, biológiai érzelmi és egyéb történéseknek.
Ha egy lány(szerénytelen személyem)a "Megjött a menzeszem" kijelentésre azt a választ kapja, hogy "Mindegy, legalább nem vagy terhes", vagy ha az a lány akit múlt héten lelkigondoztam a vonaton azzal szembesül, hogy a férje(egy éve házasok) fűnek-fának azt hangoztatja,hogy nem akar tőle gyereket, ha a lány igen, majd elmegy máshova az gáz. Nem azért mert én nem örültem volna, hogy nem várok babát, vagy mert ez a lány várandós szeretne lenni mielőtt befejezi a főiskolát, hanem mert sérti a becsületünket és a nőiségünket. Azt a teremtő-éltető erőt, amivel megáldott minket Isten.
És azt hiszem a pasik saját magukkal és velünk szemben tanúsított tisztességét is sérti minden szexuális kapcsolat, amit hasonló gondolat vagy kijelentés kísér.
Azt hiszem, saját magunk és leendő gyerekeink léte valamint a szexualitás csodája is olyan ajándéka az életnek, amit úgy tudunk igazán helyén kezelni és megkoronázni, ha akkor és azzal bújunk ágyba, amikor és akivel gondolatban vagy a védekezés csődje esetén hármasban is szívesen ébrednénk kilenc hónap múlva.
A magam részéről arra is képtelen vagyok, hogy puszta vágyból ágyba bújjak valakivel(és elég felemelő érzés volt ezt múlt héten egy igencsak klassz pasitól is hallani), de tudom: kisebbségben vagyunk. Csak arról próbálom győzködni a "népet", hogy ha mi a szexualitást alacsony szinten kezeljük, az akkor ezt mások is megtehetik velünk. Na nem prédikálok tovább. Hiszen vannak akik e nélkül is érzik amit mondok, meg olyanok is akik ezzel együtt sem.


UI:Még elsőben mondta egy évfolyamtársam a teológián, hogy a nagy liberalizmusom ellenére érzelmi kérdésekben konzervatívabb vagyok bármelyiküknél.(És én erre a mai napig büszke vagyok.) :-)

Világom bajnoka:Ghána

Nemrég ért véget a meccs. Ghána-Uruguay. Előbbinek szurkoltam az idei foci vb-n. Mégpedig nagyon. Aki nyolc percnél többet töltött velem valaha, az nem gondolkodna sokat csapatválasztásom miértjén. A magamfajta szolidáris lélek könnyen válik egy szegény, harmadik világbeli, túlnyomóan színes bőrűek által lakott, sokáig apartheid rendszer által uralt ország futball válogatottjának drukkerévé.
Ghána és az ott élő emberek számára egyértelműen ez a sport és a belőle származó sokoldalú nyereség a kevés fejlődési lehetőség egyik legfontosabbja. Ez a csapat nagyon sokat tett azért, hogy egy nehéz helyzetben levő ország fiataljainak tanúságot tegyen az álmok beteljesüléséről, a hit erejéről, a létbizonytalanságból való kitörés lehetőségéről meg persze számos más dologról is, és aranyozta be a mosolyok és könnyek által teremtett intenzitással a felnőttek hétköznapjait is.
Sőt hiszem, hogy Ghána válogatottja ezen a világbajnokságon nem csak egy országért küzdött, nem is csak egy kontinensért küzdött, hanem minden olyan eszméért és emberért akik a szeretet naivsága által, sokszor a körülmények dacára, napról-napra energiát fektetnek a világban való jóság kiteljesítésére. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a többi válogatott nem ezt képviseli. De ez a csapat történelmi, gazdasági, társadalmi helyzete és nem utolsó sorban a játékosok mentalitása miatt iskolapéldája az előbb tett hangzatos kijelentések megvalósításának.
Rendkívül szimpatikus sőt tiszteletre méltó válogatott volt. De távolról sem csak a szolidaritás vitt rá a nekik való szurkolásra. Volt még egy igen fontos tényező. Szeretem a jó focit. És ennél is inkább a játékosat.(Tisztán emlékszem, hogy már öt évesen belopta magát a szívembe a brazil játékos foci, és egy középsős óvodás minden lelkesedésével néztem végig a meccseket.) Mi európaiak nem igen tudunk hasonlóan játszani, mert ez kultúra, vérmérséklet, fizikai adottságok meg efféle megváltoztathatatlan tényezők függvénye. Szóval Ghána nem csak hogy jó focit játszott, de olyat is, amilyet szeretek. Briliáns megoldásokat alkalmaztak, élményszerűen játszottak, ha csak fél percre is de minden áldott félidő előtt és után összeborultak beszélgetni, valamint imádkoztak mert tudják hol a helyük a teremtettségben. Ezeknek a elemeknek az együttes jelenléte ilyen szinten egy futball válogatottnál nem megszokott és számomra igen tiszteletreméltó és kicsit kilóg a résztvevők közül.
Nem ők a világ legjobb csapata. De szeretném, ha minden világsztárnak hozzájuk hasonló kisugárzása lenne. Nem gondolom, hogy szomorkodni kellene a kiesésük miatt, mert már az is óriási(és irreális) eredmény, hogy a nyolcaddöntőbe kerültek. Az utolsó pillanatig egytől-egyig csodás modern hősökként küzdöttek. Asamoah Gyan(a világ egyik legjobbja és kicsi lelkem nagy kedvence)óriási emberségről és sportemberségről tett tanúbizonyságot, mikor a hosszabbítás végén kihagyott tizenegyese után szembe mert nézni a kapuval, a kapussal a fél világgal valamint ami a legfontosabb önmagával is és csapatából(elsőként) vállalta a lövést a büntetőpárbajban(sikerrel). Sosem fogom elfelejteni, mert tanultam ettől a fiútól. Azt, hogy ha óriásit is hibázunk, a következő lehetőségnél meg kell próbálni kijavítani, ez pedig soha nem fog menni anélkül, hogy nemcsak másokkal de magunkkal is szembe nézzünk.
Ghána csapata és Asamoah Gyan örökre belopta magát a szívem csücskébe, és ugyan most szomorúsággal bújok nyári holdfényben, textil nélküli testtel, nagy zöld plüsskrokodilt ölelve az ágyba, de büszke vagyok erre a válogatottra.
Van, hogy egy próbánál elbuknak akiknek szurkolunk, de ettől még szeretjük őket.
Ha a könyvekben nem is, de bennem mindenképp történelmet írt Ghána.