megint a fény

Számtalan esetben jó a sötét, de a lelkemnek pocsékul áll. Úgyhogy e felismerés és a hozzá vezető rengeteg élmény után ismét a világosság útján járok. Nem mondom, hogy bátran, inkább csak tapogatózva mint egy bekötött szemű ember, aki tudja ugyan hogy jó helyen jár és vigyáznak rá, de még nem tud a számára természetes tempóban haladni. Vagy mint mikor valaki egy sötét pincéből hirtelen kijön a fényre és még nem lát tisztán. Nem lát még tisztán, örül a melegnek, a világosnak és tudja hogy ez jó neki.
No, valahogy így érzem magam. Olyan vagyok mint egy kisgyerek aki már megszületett, de még sok tanulásra és segítségre van szüksége. Persze ahogy a csecsemők sírnak, időnként még én is elkeseredek, de egyre ritkábban és rövidebb időre. Néha kellene még a pince homálya, de a Nap fényét újra többre becsülöm.
Tudom, hogy a világosság mellett helye van a sötétségnek is, de semmiképp nem az uralkodás, hanem inkább a kiegészítés jegyében.
Jó újra fényben járni, erősnek lenni és a Föld mélységéből meg az ég magasságából engedni a mosolyt a szemem tükrére és a szájam szélére.

...semmi különös...

Hű, nagyon rossz. Harmadszor állok neki ennek a bejegyzésnek és egy értelmes mondatot nem tudok kinyögni. Ritkán van ilyen és akkor mindig fura meg kicsit pánikkeltő. Olyan, mintha kiskorodban megtanulnál járni, aztán egy nap nem menne. Ébredtem már így pár éve. Félelmetes volt. Mert azon kezdesz kattogni, hogy mi van ha soha többet nem tudsz majd járni, írni, akármit csinálni. Pedig szeretnél. Szükségem lenne az írás képességére, mert a gondolkodás által kapcsol ki. Semmihez sem hasonlítható mikor csak vagy és a fejedből mondatok foszlányai néznek az ég felé egymás hegyén-hátán ágaskodva. Na az enyémek most nem néznek semerre. Sőt pillanatnyilag nincsenek is. Vagy ha vannak, eltévedtek és a kobakomból rögtön a hasam felé vették az irányt. Ezzel persze csak azt a tényt igyekszem scifibe illő módon palástolni, hogy felszedtem pár kilót és Buddha hasat növesztettem. Vettem is az új pocakomhoz egy új pólót. A közepén van egy Buddha ábrázolás, felette pedig felirat: I have the body of a God. Szóval most ezzel nyomulok, míg le nem adok pár kilót. És nem, fogalmam sincs mekkora időintervallumot jelent ez. Na, súlyfelesleg téma lezárva. Húsz éves vagyok(még egy picit), fog még durvábban is kinézni ez a húsruha rajtam. A szemeim és a szám meg a régiek, úgyhogy nincs para.
Ja, lassan öregszem egy évet. Már megint. De ez még annyira sem zavar mint a felszedett zsírgombócaim. Különösen, hogy ma kitaláltuk N.-el: FÉNYpartyval ünnepeljük majd. Legalábbis ez a terv. Bár Szigeten(ami fergeteges volt mint mindig) úgy tűnt immunis vagyok rá, adok még egy esélyt, hátha a házi készítésű FÉNY rám is hat. Mindenesetre nagyon finom. Főleg a bodzás.
Amúgy ma sokat nevettem. N. vicces és T. is meg. D. is meg A. is. Meg én is. :-)
Arra jöttem rá, hogy a materiális síkon történő változásokat sokkal könnyebben viselem az átlagnál, a nem, vagy nem kizárólag materiális síkon történőeket meg sokkal rosszabbul. De ez túl erős váltás a bejegyzés karakterét tekintve. Álmos is vagyok. És mint tudjuk az írás sem megy. Sőt, még korán is kelek. Hogy mennyi bajom van! :-)

mint egyetlen nap

"Apa azt mondja, az élet olyan, mint egyetlen nap. Igazából mindenki csak egy napot él, mert a nap végén elmegy aludni, és az alvás az olyan mint a halál. Ezért van az, hogy mindig ma van. És amikor elmegyünk aludni, igazából nem lehet biztosan tudni, hogy fel fogunk-e ébredni még egyszer. De ebben nem is kell biztosnak lenni. Mert az élet soha nem biztos...Apa szerint egy ember nagyjából hetvenkét évet él, egy nap pedig huszonnégy óra. Ez azt jelenti, ha egy nap az élet, akkor minden óra, három év. Amikor az ember tizennyolc éves, akkor van reggel hat óra. Sokan már reggel hatkor tudják, mit akarnak csinálni egész nap, vagy hogy kivel akarnak élni. Apa szerint ez annyira azért nem okos dolog. A nap folyamán olyan sok minden történhet még. Nem szabad tervekkel elrontani. Mert a tervek korlátoznak. Illetve az ,ég nem baj, ha van terv, csak tudni kell figyelmen kívül hagyni. Nem szabad ragaszkodni hozzá. Aztán harmincéves korukban az emberek megijednek, hogy ők már öregek. Pedig akkor még csak délelőtt tíz óra van. A kicsit lustábbak ilyenkor ébredeznek. Aki hatvanéves, annak az óráján este nyolc óra van. Ilyenkor kezdődik az esti film, de lehet olvasni is. Apa azt mondja, az ő órája most délután háromnegyed egyet mutat. Ez azt jelenti, hogy előtte van még majdnem az egész délután és az este. Az enyémen pedig még csak húsz perccel múlt éjfél, úgyhogy nekem még a reggel, a délelőtt, a délután, és az este is előttem van. Sőt még a fél éjszaka is. És tizenhét év múlva, ami biztosan nagy idő, mert egy év is nagy idő, mire bölcsibe megyek, szóval tizenhét év múlva nekem még mindig csak reggel hat óra lesz.
Az élet hosszú. És gyorsan elmegy. De ez nem baj, mert semmi sem baj."

/Bujdosó István:Hal a vízben/

Válasz Blanchenak

Azt hiszem az élet egy egyedi tervezésű kacskaringós vonal, ami egy pontból indul ki és oda is tér vissza. Sokszor ismétlődhet a vonalban a fájdalommal szédítő spirál alakzat, de mindig csak addig, míg hagyjuk. Amíg nem a maga valóságában észleljük a helyzetet; amíg nem rögzítjük magunkban kőkeményen az elkövetett hibákat; amíg nem élünk ezekkel a következtetésekkel; amíg az emberek okozta szituációkon az előtt lépünk túl(át) mielőtt kezdenénk vele valamit. Szóval amíg nem ismerjük fel, hogy nem passzív hanem aktív szereplői vagyunk azoknak a napoknak, amiket ezen a Földnek nevezett gombócon töltünk.
Eszem ágában sincs tagadni, hogy a hibák az embert spirálként fonják körül. De a tanulásra/tudásra való inger a jobbá válásra, és az újrakezdésre való késztetés ugyanilyen spirálként simul ránk.
Akibe szerelmesek vagyunk, azt szeretjük. Egy pszichológus szerint(sajnos nem jut eszembe a neve) háromféle szeretet van. Az egyik a "szeretem mert...". Ez egy okhatározós forma. Pl. szeretem mert szépen néz rám, mert nem túl problémás vele az élet, mert ő is szeret stb. A másik a "szeretem ha...". Feltételes mód. Pl. szeretem ha ő is szeret, ha így viselkedik, ha ezt meg azt megteszi értem/velem. A harmadik kategória a "szeretem pont". Nincs ok, nincs feltétel. Csak érzés van. És örvendetes ha szépen néz rám, ha viszont szeret, ha néha idilli a problémás helyett, ha különösen tetszik egy-egy gesztusa, vagy megtesz értem/velem valamit. De nem ok és nem feltétel, hanem toldalék. (Vagyis teljesen más nyelvtani kategória.) Ha "szeretünk pont", akkor az ember léte tesz boldoggá és tölt el örömmel.
Meggyőződésem, hogy amennyiben az első két eset valamelyike fennáll, nem érdemes s sem a fiúk neveinek számát növelni, sem magadat bántani a rágódással.
De elsősorban kiábrándulni nem szabad, mert azzal hitelesíted mindazt, aki/ami fájdalmat okoz neked, amit rossznak tartasz. És ezzel nyilván aláírod, hogy a köréd tekeredő hibaspirál fojtással hajtsa végre rajtad a saját halálos ítéleted. (No ezt kevésbé vészjóslóan is megfogalmazhattam volna, csak este néztem egy krimit. Bocs.)
Most pont annyi ideig futtattam az eszméim, hogy már elkezdtél gondolkodni, de még nem kívánsz a pokolba, úgyhogy gyorsan abba is hagyom.
Szeretlek Pont


UI: Ezt a nők vagyunk, meg kell tanulnunk tűrni és lenyelni a dolgokat szöveget pedig meg ne halljam, az ég szerelmére.
Igen a pasik olyanok. Nem, nem igazán szeretnek/tudnak/akarnak megmaradni a hozzád(akár többesszámban is mondhatnám) hasonló lányok mellett. Nem, ez nem fog változni. Igen ez szar. De tedd a szívedre a kezed: mindennek tudatában lennél egy fikarcnyival is másabb ember/nő mint aki vagy? Na ugye!

Klassz csaj vagy. Szeretünk. Holnap hívunk Dóval. Kitartás!

helyzetjelentés

Hát hahó mindenki!
Édesek vagytok, mert mondjátok hogy írjak és nézegetitek ezt a virtuális rékalapot, csak az a helyzet, hogy eddig magammal sem nagyon volt értelmes közölnivalóm, nemhogy másokkal. Kissé üres vagyok mostanság. De ennek ellenére mégis boldog-boldogtalan leckéket ad nekem (a) zenből, többségében olyanok akiknek annyi köze sincs hozzá mint nekem.
Azt hiszem a fájdalom kifejezése és figyelemelterelés miatt kezdtem blogolni. Már másért szeretnék: csak úgy. Azért mert jó önkifejezési forma számomra. Persze ha fáj valami, ezután sem vonakodom leírni és sok mindenről szívesen terelem majd el így a gondolataimat, de azt remélem valami változik. Nemcsak a blogolásban, az életemben is. Különben megfulladnék ebben a szobában ahol túl sok hónapja vergődik a lelkem. Hiszen több itt a fájdalom mint az oxigén. Ideje lenne mással megtölteni. Hálás vagyok érte, hogy sokan segítetek, de D. allegóriájával élve: nekem kell elvonszolnom magam a mocsár széléig, hogy valaki kirángathasson onnan. (Mondjuk az jutott eszembe nem lehet-e úgy, hogy maradok a közepén és valaki bedob egy kötelet? :-) Na mindegy.) Szóval próbálok igyekezni. Még néhány tervem is akad. Ha egyet megvalósítok közülük annak már örülni fogok.
Ó, még nem is mondtam, hogy összeszedtem valami izgis vírust, kiütésekkel meg minden, szóval a mély letargiámhoz még egy kis bezártság is társul. Veszélyes katyvasz. Nem ajánlom. Szigetre szeretném összeszedni magam. Tessék szurkolni.
Na még egyszer megköszönöm a szeretgetést és a figyelmet (ami ma T.-től különösen jól esett), aztán elpárolgok az álmok közé. Ott jó lenni. Illetve addig az volt amíg alvó önmagam nem kezdett el patkányokkal éjszakázni a fejében. Meg is nézem, mit jelent. Biztos valami nagyon jót :-)