2010. augusztus 8., vasárnap

mint egyetlen nap

"Apa azt mondja, az élet olyan, mint egyetlen nap. Igazából mindenki csak egy napot él, mert a nap végén elmegy aludni, és az alvás az olyan mint a halál. Ezért van az, hogy mindig ma van. És amikor elmegyünk aludni, igazából nem lehet biztosan tudni, hogy fel fogunk-e ébredni még egyszer. De ebben nem is kell biztosnak lenni. Mert az élet soha nem biztos...Apa szerint egy ember nagyjából hetvenkét évet él, egy nap pedig huszonnégy óra. Ez azt jelenti, ha egy nap az élet, akkor minden óra, három év. Amikor az ember tizennyolc éves, akkor van reggel hat óra. Sokan már reggel hatkor tudják, mit akarnak csinálni egész nap, vagy hogy kivel akarnak élni. Apa szerint ez annyira azért nem okos dolog. A nap folyamán olyan sok minden történhet még. Nem szabad tervekkel elrontani. Mert a tervek korlátoznak. Illetve az ,ég nem baj, ha van terv, csak tudni kell figyelmen kívül hagyni. Nem szabad ragaszkodni hozzá. Aztán harmincéves korukban az emberek megijednek, hogy ők már öregek. Pedig akkor még csak délelőtt tíz óra van. A kicsit lustábbak ilyenkor ébredeznek. Aki hatvanéves, annak az óráján este nyolc óra van. Ilyenkor kezdődik az esti film, de lehet olvasni is. Apa azt mondja, az ő órája most délután háromnegyed egyet mutat. Ez azt jelenti, hogy előtte van még majdnem az egész délután és az este. Az enyémen pedig még csak húsz perccel múlt éjfél, úgyhogy nekem még a reggel, a délelőtt, a délután, és az este is előttem van. Sőt még a fél éjszaka is. És tizenhét év múlva, ami biztosan nagy idő, mert egy év is nagy idő, mire bölcsibe megyek, szóval tizenhét év múlva nekem még mindig csak reggel hat óra lesz.
Az élet hosszú. És gyorsan elmegy. De ez nem baj, mert semmi sem baj."

/Bujdosó István:Hal a vízben/

Nincsenek megjegyzések: