Számtalan esetben jó a sötét, de a lelkemnek pocsékul áll. Úgyhogy e felismerés és a hozzá vezető rengeteg élmény után ismét a világosság útján járok. Nem mondom, hogy bátran, inkább csak tapogatózva mint egy bekötött szemű ember, aki tudja ugyan hogy jó helyen jár és vigyáznak rá, de még nem tud a számára természetes tempóban haladni. Vagy mint mikor valaki egy sötét pincéből hirtelen kijön a fényre és még nem lát tisztán. Nem lát még tisztán, örül a melegnek, a világosnak és tudja hogy ez jó neki.
No, valahogy így érzem magam. Olyan vagyok mint egy kisgyerek aki már megszületett, de még sok tanulásra és segítségre van szüksége. Persze ahogy a csecsemők sírnak, időnként még én is elkeseredek, de egyre ritkábban és rövidebb időre. Néha kellene még a pince homálya, de a Nap fényét újra többre becsülöm.
Tudom, hogy a világosság mellett helye van a sötétségnek is, de semmiképp nem az uralkodás, hanem inkább a kiegészítés jegyében.
Jó újra fényben járni, erősnek lenni és a Föld mélységéből meg az ég magasságából engedni a mosolyt a szemem tükrére és a szájam szélére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése