Before Sunset

Többszörös találat. Egyrészt egy közel másfél órás filmet (így) megcsinálni két szereplővel, kb. háromnegyed óra leforgásáról, mindössze egy sétát bemutatva, szinte kizárólag egy párbeszédre építve, sallangok nélkül, az több mint durva és számomra abszolút kimeríti a filmművészet fogalmát.
Másrészt megtalálta a kis lényem egészét. Az első perctől az utolsóig volt a számon egy földöntúli mosoly, néha csillogott a szemem a sós víztől, és amennyiben lehet némán, mozdulat nélkül bólintani; megtettem.
Közel sem végtelen azoknak a dolgoknak (embereknek, érzéseknek, tárgyaknak, gondolatoknak, műalkotásoknak...)a száma, amit a vele való találkozás első pillanatától az utolsóig ilyen közel tudtam magamhoz, mint ezt a filmet.
Nem is tudok még írni róla. Egyszerűen csak megszerettem. Olyan nagyon tiszta, szép és igazi.

Főztem. Egyetek virtuálisan!

Borsós pulau

Felhevítettem kb. két kanálnyi olíva olajat. Beleszórtam római köményt, fahéjat és fehér borsot. Kicsit megpirítottam, majd apróra vágott foghagymát, újhagyma karikákat és előfőzött borsót adtam hozzá. Úgy két percig sütöttem, hogy megpiruljon a hagyma, aztán hozzáadtam egy bögre basmati rizst, amit néhány percig összepirítottam a fűszeres zöldséggel. Kevés citromot facsartam bele, tengeri sót valamint egy kis cukrot adtam hozzá, összekevertem, aztán felöntöttem a rizs duplájának megfelelő vízzel, lefedtem és hagytam puhára főni.


Paradicsomos erdei gomba ragu

Hosszú, vékony csíkokra vágott foghagymát kevés olívaolajon wokban megpirítottam. Bazsalikomot, oregánót és fehér borsot adtam hozzá. Kb. fél percig pirítottam, majd hozzáadtam a nagyobb darabokra vágott és közben besózott erdei gombát.(Én két fajta gombát használtam, de többet is lehet, csak figyelni kell, hogy az ízek ne üssék egymást és a főzési időben se legyen nagy eltérés.)A gombát pár percig hagytam összekeveredni a fűszerekkel, majd vizet öntöttem rá és megpároltam. Mikor már nagyjából elpárolgott a víz, hosszúkás paradicsomszeleteket adtam hozzá, meghintettem némi curryvel és garam masalahval, összekevertem és pár perc után levettem a tűzről.

Finomak lettek.


UI:Főzés közben bejött M. és azt mondta, ha férfi lenne, engem akarna. Ilyen bókot még sose kaptam. :-)

Néma felkiáltójel

Ülni a kertben
Érezni, ahogy a fák belerázkódnak a levegő mozgásába
Nézni, miként találkoznak a levelek a földdel
Bámulni a Sárga Korong apró sugarait, melyek átszűrődnek az ágak közt
Fogni a meleg bögrét
Észrevenni a lombok tükröződését a tea vörösében
Kezekbe temetni az arcot, ha már jobb látni a nézés helyett
Rácsodálkozni a pillanat keletkezésének és elmúlásának egybeesésére
Hagyni, hogy történjen körülöttem az élet

amire csak hümmögve-mosolyogva reagál az ember lánya

"És akkor...kinyitom a kellékeskofferemet, és álruhát öltök: előkerül a turcsi orr, egy kis pirosító, a csinos kalap,a bájos cipő, és mindenekelőtt a zakó és a nyakkendő(mert a formaságokat sem szabad kihagyni)...és becsaplak...rászedlek...hazudok neked...
Te elfogadod a jelmezemet, szereted a jelmezemet, csodálod a jelmezemet...és ha jól csinálom, akkor talán...észre sem veszed, és azt hiszed, kapcsolatba léptél velem.
Egy szép napon én ráeszmélek, hogy kezdesz nekem hiányozni. Szeretném, hogy kapcsolatba lépj velem...tényleg énvelem.
...És leveszem az orromat, a pirosítót, a kalapot, a cipőt, a zakót és a nyakkendőt. És mindent belepakolok a kellékeskofferbe, s jó messzire eldugom a koffert, hogy ne legyen útban.
Most igen.
Most én vagyok.
Gyere velem.
Nézz rám.
Érints meg.
Szagolj meg.
Hallgass meg...
Én vagyok.
Tény és való, most sokan elutasítanak, és az is igaz, sokkal kevesebben szeretnek, de amikor téged itt talállak, téged, aki elfogadsz ilyennek, amilyen vagyok, az micsoda öröm...Képzeld csak el, micsoda öröm!

ELŐTTEM NE ÖLTS ÁLRUHÁT,
ÉN TEVELED SZERETNÉK LENNI!"

/Jorge Bucay: Levelek Claudiának/

Belső(sz)építészeti feladatok

Azt hiszem egyenlőre ki tudok egyezni a sok okos filozófussal abban a tételben, hogy a változás örök. Mostanság olyan dolgokat kezdek értékelni és átértékelni, amikkel ezidáig vagy nem foglalkoztam, vagy máshogy vélekedtem róluk. Azt hiszem a Kis Hippilánynak lassan leáldozóban van. Pedig jó volt. Igazán. Élveztem minden pillanatot, ami ehhez az életstílushoz kötött. A társaságot, a váratlan helyzeteket, a szabadságot(vagy azt ami annak tűnt)...szóval a rengeteg élményt ami átéltem. És persze átélek most is meg ezután is, hiszen attól, hogy változom, nem dobok ki az életemből mindent és mindenkit ami és aki eddig fontos volt. Csak most már általában nem viszek magammal plusz fehérneműt ha délután ötkor találkozom valakivel, mert azzal a tudattal indulok el, hogy haza is szeretnék érni. Ha van valami összejövetel és nincs sok kedvem elmenni, akkor nem dől össze a világ ha otthon maradok. Épp tanulok nemet mondani. Ha épp nem szeretnék valakivel időt tölteni akkor megmondom neki. Megértettem, hogy ha egy társaságban van néhány barátom, az nem ugyanaz mintha az egész társaság a barátom lenne.
Hát ilyen dolgok játszódnak most le bennem, és velem. Kezdem kialakítani a saját személyes teremet. És ez elég kemény dolog. Eddig nem éreztem szükségét, most viszont elengedhetetlennek tartom. Nyáron Cs. azt mondta, milyen jó hogy nincsenek zsilipjeim az emberek felé, mennyire nyitott vagyok.
Most sem arra törekszem, hogy megszüntessem ezt a nyitottságot és közvetlenséget, csak észrevettem, hogy ez nem azonos a naivsággal, az önfeláldozással, a féktelenséggel...Be kellett látnom, hogy vannak személyes igényeim és korlátaim. Ez pedig még elég fájdalmas felismerés számomra. Hiszen az énem változása az életem változását is jelenti. Nem akarok semmit felrúgni, csak más alapokra szeretném helyezni azokat a dolgokat, amik már nem olyan fontosak nekem. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint mikor az ember körül már kezd túl nagy lenni a kavarodás, nekiáll összepakolni a cuccait és ezt-azt teljesen más helyre tesz mint ahol volt,aztán idővel kiderül, jó-e az úgy vagy tovább kell keresni a megfelelő helyet az adott dolog számára. Csak én most nem a szalvétagyűjteményemet meg a könyveimet pakolgatom, hanem a gondolataimat, érzéseimet, szokásaimat, kapcsolataimat. És furcsa mód ezt a nagytakarítást jobban élvezem, mint amiket házakban szokás csinálni. Pedig az fájdalommentes. Ez meg időnként szomorúsággal tölt el. Nem hiába mondta Gauthama Buddha, hogy a változás szenvedéssel jár. Rengeteg mindenre emlékszem, amiről egy éve még teljesen más volt a véleményem, vagy amihez más volt a hozzáállásom, mint ma. Utólag sem érzem baklövésnek az eddigi életem, csak mára néhány dolog idejét múlta számomra. Pl.szilárd meggyőződésem volt, hogy a szerelem a legfontosabb és ha az van akkor semmi más nem fontos egy kapcsolatban. Ma pedig megint "azon kaptam magam", hogy határozottan helyeselek ennek az ellenkezőjére, sőt még alá is támasztom. Az is igaz, hogy tavaly télen még erősen tiltakoztam az ellen, hogy engem az egyik baráti/haveri társaságomból bárki akár fikarcnyit is kihasználhat valaha. Mos meg mégis úgy érzem, volt aki megtette.
Ezek persze csak példák, és nincs is semmi baj, mert csodás emberek vesznek körül és az utóbbi években olyan útitársakra leltem ebben az életnek nevezett ralli bajnokságban, akiktől eszem ágában nincs megválni, vagy akiket szeretnék ismét közelebb tudni magamhoz. Mert erre is van ám példa. Nem is egy. Ott van pl. Sz., akivel idestova kb. hét éve ismerjük már egymást, de az egyetem alatt kissé eltávolodtunk. Most meg azon kaptuk magunkat, hogy egyszerre birkózunk a felnőtté válás hasonló lépcsőfokaival. És együtt jobb ezt megélni. Sokkal jobb. Hiszen van, támasz, kontroll, és nem utolsó sorban hasonló tapasztalat.
Akár el is lehetnék keseredve, hogy milyen nehéz most nekem ekkora belső változáson keresztül menni. De butaság lenne, hiszen örülhetek annak is, hogy egyáltalán felismertem miken kell változtatnom ahhoz, hogy jobban érezzem magam. Sőt az is ajándék, hogy ezt most élem meg huszonegy évesen és nem tíz, húsz évvel később kezdem el tapogatni a személyes határaim hűlt helyét. Az is jó, hogy nem az életem alapjai változtak meg mint az Isten megtapasztalása, a saját magamhoz való hozzáállásom, a legjobb barátaimmal való kapcsolataim és ehhez hasonlók. Persze sajnálom, hogy a mostani szívem, lelkem, agyam, mindenem szerint sokszor és sokat hibáztam, mások, magam és a kapcsolataim ellen is egyaránt vétettem. De ezen már vajmi keveset tudok segíteni. Amit tehetek az az, hogy ezt kimondom. Elsősorban magamnak. És ahogy öt, tíz vagy egy éve tettem, úgy ma és holnap is igyekszem a tőlem telhető legjobb létezést megvalósítani. És ha ez most azzal jár, hogy bizonyos dolgok a felsőből az alsó, az alsóból az oldalsó vagy az oldalsóból a felső dobozba kerülnek a kis lényem tárolójában, akkor állok elébe. Jövő Réka még biztos ezerszer csap majd kisebb-nagyobb átrendezést, színezgeti és feliratozza a dobozokat meg ehhez hasonlók.
De egyenlőre úgy érzem, jó irányba haladok. Kíváncsi lennék mit mondanának, akik rég találkoztak velem! Hú, ezt le kéne tesztelni. Na, majd igyekszem.
Ó,de hát kihagytam az egyik legfontosabb dolgot. Tudn'illik próbálom úgy megélni ezt az alakulást, hogy ne vesszenek ki belőlem azok az apróságok, amik miatt csudajó Bedecs Rékának lenni!