2010. június 8., kedd

A remény rabjai

Klasszikus amerikai, börtönös. Még a vége is happy and. Ennek ellenére közel egy hete nem megy ki a fejemből, ami az első és az utolsó képkocka között történt. Azon gondolkodtam, hogy tud egy film egyszerre riasztó, undorító, felháborító, félelmetes, humoros, szép, megnyugtató és varázslatos lenni. Azt hiszem ez csak akkor lehetséges, ha valami életszerű. Mert a mi kis világunk élőlényei, tárgyai, érzelmei, gondolatai és történései rengeteg színből állnak. A rengeteg színnek pedig rengeteg árnyalata van, hogy egyáltalán ne uatkozzunk ebben a földi kalandban.
Így hát a film sem volt unalmas, sőt...Ez volt az első ilyen témájú film, amit úgy is nyagyra értékelek, hogy az átlag embernél egy kevéssel többet tartózkodom havonta a rács másik oldalán. Persze sok helyen bele lehetne kötni, de nem akarok. Azért nem, mert a börtönlélektan ábrázolása (amennyire személyes tapasztalatom alapján bármennyire is megítélhetem) maradéktalanul hiteles. Ebben hoz újat és színvolalasabbat a többi hasonló filmmel szemben. Kísérteties volt a vásznon végignézni, a "rabjaim" a saját bőrükön tapasztalnak. Percenként tudtam volna közben rámutatni apró nüanszokra, amiket csak bent lehet érezni. Ott viszont nagyon! De ez csak a "börtönjáró" elkalandozása. Azt hiszem, a film azoknak is nagy élmény akik nem a rácson túl töltik a szabadidejüket.
Kemény film. Assz'em már az első negyed órában elő kellett vennem a zsebkendőt. Akadt néhány mélypont. Mikor Brooksot kiengedték...majdnem kikapcsoltam. Az ő személye...á, nem lehet elmondani. És a többiekét sem. Látni kell, nem csak nézni, akkor érzi az ember.
Hajnal volt, mire megbefejeztem. Egyedül, mert a rozmár már az elején bealudt. Nem is tudom hány zsepis volt, de elég sok fájdalom távozott a kicsi szívemből a szememen át. Azon kevés film közé tartozik, amit szeretnék még meg nézni, de legközelebb nem szabad egyedül. Ilyeneket csak valaki vállán érdemes átélni, mert annyi benne a szomorúság, hogy ha...


Ui:Köszönöm a Rozmárnak, hogy megnézette velem.

2 megjegyzés:

Ettike írta...

A Rozmár nagyon örül, hogy a film ennyire bevált :)

És bocsánatot kér, amiért bealudt...

... viszont mellette szóljon, hogy ő már korábban látta a filmet.

:)

írta...

jó, persze. ne zavarjon, hogy egyedül bőgtem végig.

bocsánatkérés elfogadva.