Néztünk P.-val egy filmet. Csudijó volt. Órákig lehetne róla írni, de nem teszem. Úgy döntöttem inkább megvalósítok belőle valamit. Elsőre lényegtelennek tűnhet, de a filmben fontos volt és most nekem is az.
Egy üvegpohár ledobásáról van szó, ami a Tudatlan Tündérekben kétszer történt meg. Egyik alkalommal eltört, másik alkalommal épen maradt. Az első jelentése az volt, hogy akit szeretsz/szerettél, végleg kilépett az életedből, ebből már nem lesz semmi, ideje továbblépni stb. stb. A másodiké nyilván az ellenkezője: nem ment el végleg, visszajön, ti még együtt meg ilyenek.
Pár nap múlva elhagyom a Bosnyák teret. Teljes a káosz (mert egy ideje nem sok időt töltök itt, csak a cuccok, a szemét...) Ez alatt a tanév alatt is elég sok minden felgyülemlett. Bennem is és körülöttem is, amikkel kezdeni kell valamit. El kell dönteni mi lesz a sorsuk. Jönnek velem nyárra, maradnak a Bosnyák téren a szekrényben, vagy kidobom őket.
Van egy gyászoló, kissé megkopott szívecském meg egy gyönyörű üveg teás poharam. A szívemet terveim szerint viszem magammal :-), de a poháron már a pakolás megkezdése óta tépelődök. Hónapokkal ezelőtt visszacsomagoltam és elrejtettem a szekrény mélyén. Nem akartam kidobni, túl szép volt.
Ezt a poharat én tettem ugyan a szekrény mélyére, de nem önszántamból. Részben ezért, részben más miatt nem hiszem (vagy nem tudom), hogy ez bármit is számít-e, de nem dilemmázom tovább. A pohárnak már van jövője. Mégpedig elég közeli. Pár percen belül megfogom, kicsomagolom és leejtem. Hadd törjön ha kell.
Azt hiszem ez az értelme ennek a kis butaságnak tűnő dolognak. Most először próbálok látványosan szembenézni azzal, hogy ez a törés, a daraboknak ez a végleges különválása megvalósul(hat).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése