Ahogy mondani szokták: első látásra. Csak akkor még túl sok volt bennem a kifogás. Illünk-e egymáshoz igazán? Tényleg ő kell nekem? Mi van ha megbánom? Satöbbi. A szokásos nyavalygás. Túl sok volt az észérv. Elnyomták a szívemet. Pedig már akkor is éreztem, hogy nem mindennapi páros lennénk. Hiszen tudjátok. Van az a pillanat, mikor először ránéztek és elakad a lélegzet. Hát, pont ilyen volt. Igyekeztem figyelni a légzésemre és nem túl nagy feltűnést kelteni, de nem igazán sikerült leplezni ziláltságom.
Ez szeptemberben történt. Azóta nem találkoztunk. Egészen máig.
Véletlen volt. Már ha vannak ilyenek. Én nem hiszek bennük. Szóval intéztem a dolgaim a városban. Próbáltam keverni a kellemest a hasznossal...A lényeg, hogy egyszer csak ott termett előttem. Teljes valójában. Földbe gyökerezett a lábam. Jobban vonzott mint valaha.
Először csak kerülgettük a forró kását. Váratlanul ért az egész. Aztán oldódott a hangulat. A múltkori észérvek hamar feledésbe merültek. Mikor végre megtörtént a testi kontaktus, már a torkomban dobogott a szívem. Csodás volt látni és érezni, mennyire passzolunk egymáshoz. Elképzeltem milyen lesz vele holnap, meg holnapután...Nem akartam elválni tőle.Egy kicsit azért még vívódtam magamban. Féltem, hogy túl könnyelmű vagyok.De ma végleg elvarázsolt. Megadtam neki magam.
Gyönyörű cipő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése