Ma egy iszapos tóban ücsörögve az jutott eszembe, talán az élet olyan mint strandon lenni. Vannak magányosan úszók és nagy társaságban pancsolók. Kicsik és nagyok. Barátságosak, meg olyanok akik eléd tolakodnak a jégkrémes pultnál.
Előfordul, hogy néha fejbe talál egy gumilabda, vagy megbotlasz egy éles kőben amiben elvágod a lábad. Az is lehet, hogy napozni szeretnél és követni kezd az árnyék.
De olyan is van, mikor ajándék sört kapsz, vagy már-már ésszerűtlenül sok fokhagymával eszed a sajtos-tejfölös lángost, s azt gondolod: minden kerek.
Ha odaülsz egy hangyaboly mellé, előbb-utóbb belátod, hogy többen vannak, sőt erősebbek is. Úgyhogy arrébb telepedsz, remélve, hogy ott is egyenletesen ér a fény, hiszen ellenkező esetben ezer évig magadon hordod majd pár röpke pillanat nyomát, ami esetenként fájdalommal is járhat.
Viszont mikor a köveken át beevickélsz a tóba, rábízod magad a vízre és lebegsz, végtelen béke tölt el.
Azt hiszem, ezt szeretem leginkább a strandolásban és az életben. Meg persze a lángos se kutya.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése